Magyarországon a világ szeme – hazánk idén is rengeteg nagy versenynek ad otthont
Mutatjuk a 2025-ös év legnagyobb magyarországi sporteseményeit. Izgalomból idén sem lesz hiány.
Összefoglalónk.
Milák Kristóf uralkodó világbajnokként, világcsúcstartóként érkezett a tokiói olimpiára 200 méteres pillangóúszásban. A 21 éves magyar csodaúszó fő számában másodpercekkel jár a világ előtt.
A ma, szerda hajnali döntőbe könnyed fürdésekkel jutott be. Az amerikai televízióstársaságok főműsoridejét kiszolgálandó a döntőket tokiói idő szerint délelőtt rendezik, amikor a bioritmus nehezen enged igazi fizikai csúcsteljesítményt. Pszichéset igen, Milák el is viselte a kiemelkedő esélyesség terhét. Amit például az amerikai tornász-zseni, Simona Biles nem: tegnap a csapatdöntő kellős közepén lépett ki a csapatból mentális okokra hivatkozva, így a megzavarodott társak ki is kaptak az oroszoktól, és mai hír, hogy a holnap egyéni összetettet is kihagyja címvédőként.
A Milák-döntőt illető egyetlen olyan kérdésre, amibe hajlandóak voltunk belegondolni, a válasz a délelőtti gyengébb idők miatt előzetesen az volt: nyerni nem igazán világcsúccsal fog. Utólag Miláktól tudjuk, az esélye erre akkor szállt el, amikor tíz perccel a döntő előtt elszakadt az úszónadrágja, és a megszokott fókuszba kerülés helyett lóhalálában kellett újat cserélni. Aki látott úszóversenyt az évezredben, el tudja képzelni, ezeket a feszes modern úszónadrágokat kevéssé idegnyugtató fel-lekapdosni.
Azért olimpiai csúcs csak lett a dologból.
Milák Kristóf szerezte a magyar úszósport első olimpiai aranyát pillangóúszásban.
A Rióban bronzot nyert, akkor Phelpsszel bratyizó, sajtburesz-laza Kenderesi negyedik lett. Azzal számolt, hogy ha megveri a mellette úszó Chad Le Clos-t, akkor érmes lesz. Megverte, de egy hellyel elmaradt céljától, így amikor legutoljára láttuk, még csalódott volt.
Ugyancsak 200 pillangón a világbajnoki címvédő Kapás Boglárka bejutott a holnap hajnali döntőbe. Hosszú Katinka az utolsó pillanatban lépett vissza a számtól, ezzel Rió után zsinórban másodszor vette el az indulás lehetőségét Jakabos Zsuzsannától hasztalanul.
Döntőbe jutott még a hajnali úszóprogramban Németh Nándor, mégpedig nem akármilyenbe. 100 méteres gyorsúszásban 1960 óta nem volt olimpiai döntősünk. Amilyen végeláthatatlanul sok úszószám van, csak királyszámból is van pár. A 100 méter gyors egész biztosan közéjük tartozik, egyetemben a 200 pillangóval és a 400 vegyessel.
A 400 vegyes korábbi, 2005-ös világbajnoka, Cseh László élete utolsó versenyén egy 200 vegyessel búcsúzik. Mint kiderült, pályafutásához méltóan nem is egy előfutammal, 10. legjobb idővel jutott középdöntőbe a mai napon. Az eredményt úgy kommentálta, fél nappal meghosszabbította a pályafutását. Cseh Laci visszavonulási gondolatairól először a 2012-es londoni olimpia után érkeztek pletykák, Rióban még egy zseniális hármas holtversenyben ezüstérmet tudott nyerni Phelpsszel és Chad Le Clos-val.
Bronzérmet nyert a Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összetételű csapatunk férfi kardban. A negyeddöntőben USÁ-t búcsúztatták, ahogy várható volt. Úgy, ahogy várható volt: a két erős vívójuk nem tudott annyi plusz tust hozni, mint amennyire Szilágyi, Szatmári és Decsi is megverte a harmadikukat. Az elődöntőben a sportág legnagyobb klasszikusán, az olasz-magyaron két tussal maradtunk alul. Az utolsó előtti tusban a vezetéknélküli technológia egy hibája súlyosan befolyásolta a hátrányból éppen akkor egyenlítő, immáron háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi esélyeit a fordításra. A németek elleni bronzmeccsen fölényben vívott mindhárom magyar kardozó, Szilágyi, az egyéni világbajnok Szatmári és az olimpia utolsó asszóján debütáló Gémesi is. Szilágyi fejező emberként elveszíthetetlen előnyben vette át a meccset, ami ám szorossá lett. Öröme, hogy le tudta mégis zárni, ikonikus kép lehet.
Negyedszázad után nyert újra érmet magyar csapat abban a kard fegyvernemben, amelyet korábban 1908-tól 1960-ig félszázadon keresztül egy híján makulátlan mérleggel uralt. A csapatban uralkodó Dél-Korea, akik a legutóbbi világbajnoki döntőben, Budapesten egyetlen tussal védték meg címüket a magyarok ellen, az olimpia egyéni versenyében nem tűnt olyan legyőzhetetlennek, mint az elmúlt években. A csapatversenyt azonban olyan kezelhetetlen sebességkülönbséggel nyerték, hogy ez a bronz arany nemigen lehetett volna ma, őszintén örülhetett neki a csapat.
Bronzérmet ünnepelhetett a cselgácsozó Tóth Krisztián is. Tóth a világranglista vezetőjeként érkezett az olimpiára, a nyitókörben a Menekültek Csapatának versenyzőjét búcsúztatta ipponnal, majd a második körben egy 2019-es világbajnoki ezüstérmest, Shoichiro Mukait. Japánban egy japánt verni japán sportágban – bravúr. Negyeddöntős veresége után két meccset nyert a vigaszágon, a másodikban már a bronzéremért fordított. Erős óriásokat örömükben sírni látni az olimpia egyik legszebb része, katt.
A magyar vízilabdaválogatott legyőzte a legyőzhetetlennek hitt, kétszeres olimpiai címvédő USÁ-t a torna csoportkörében. Az amerikaiakról a meccs előtt nem sokkal a New York Times jelentetett meg egy cikket The Most Dominant Team at the Games Might Be Better Than Ever címmel, és tényleg nem lehetett arra számítani, hogy a 2008 óta minden meccsét megnyerő csapatot megverhetjük, miután előnyből vesztettünk pontot az előző körben az orosz csapat ellen.
A vitorlázó Berecz Zsombor négy futam után is második helyen áll finn dingiben. Berecz Zsombor világbajnok, ez az utolsó esélye egy olimpiai éremre, mivel Párizsban kivezetik a programból a bivalyerős egyszemélyes legénységnek kiírt hajóosztályt.
Fotó: Milák a világ előtt // MTI